Csendes őrület

Hogy ki vagyok én? Ezt kérded?
Válaszom nincs, tudhatnád már;
Nincs, és soha nem is volt tán.
Felelet sincs, csak sejtések,

Homályos ábrándok, vagy épp
Kósza, derengő merengés,
Mit elmos kínzó felejtés,
Ha már összeállna egy kép,

Miről azt hittem, hogy igaz,
De csak egy lelketlen lárvát,
Értelmetlen, bűnös lármát
Látok benne. És nincs vigasz,

Mi kétségem enyhítené,
Mert szilárd öntudat nélkül,
Ha összeroppanok végül,
Lesz-e, ki megemlítené

Régen elfeledett nevem,
Ha szó esik egykor-voltról,
Dicső vagy kárhozott holtról?
Hisz lassan elvesztem fejem,

Mert nem tudom, hogy ki vagyok,
Mindössze annyit, hogy érzek,
S így szívemen át vérzek,
De tán egyszer választ kapok...

(2005.márc.31.)